Kiemelten fontos kérdéskör

A mai ingatlanpiac szinte teljes mértékben más képet mutat mint akár tíz évvel ezelőtt. Emlékszem, hogy amikor akkor a fiamnak volt szüksége lakásra, mert a fővárosban teljesítette az egyetemi tanulmányait, merőben más kérdésekkel és problémákkal találtuk szembe magunkat, mint most, amikor a lányomnak van szüksége a tanulmányaihoz egy budapesti albérlet megfelelő biztosítására. Persze nem jobb és nem rosszabb a piac most sem, inkább azt lehetne mondani, hogy bizony teljesen más. Régen nem volt ennyire fontos például a rezsi árak megfelelő becslése. A jelenlegi energiaárak mellett azonban azt gondolom, hogy teljesen egyértelmű, hogy iszonyatosan fontos, hogy az ember korrekt adatokkal rendelkezzen a választása előtt, mert egy-egy rossz döntés akár több tíz ezer forinttal is megnövelheti a havi költségeket, ami hosszú távon iszonyatosan sokat kivesz a családi kasszából. Egyébként sem olcsó manapság egy gyerek számára biztosítani az egyetemi tanulmányokat, ezek a többlet költségek sajnos nem férnek bele a havi büdzsébe.

Éppen ezért én profi segítséget kerestem és hála egy nagyon jó barátom tökéletes ajánlásának, találtam is az alberletbudapest.hu csapata személyében. Ők ugyanis a Professional Premium Property Zrt. képviseletében iszonyatosan profi segítséget nyújtanak a budapesti ingatlan piac kiadó lakások szegletében történő eligazodáshoz és a profi és minőségi választáshoz egyaránt. Tökéletesen meg vagyok elégedve a szolgáltatásukkal és annak eredményével is. Profi és gyors segítséget biztosítottak számunkra. A lányom már be is költözött a kiválasztott albérletbe, és nem csak hogy tökéletesen megfelel neki mind állagban, mind minőségben, elhelyezkedésben, hanem még a környezet is annyira jó, hogy rengeteg fiatal veszi körül, viszonylag sok albérlő van a házban, így tudják egymást segíteni és barátságok szövődhetnek. Ennél jobb helyen nem is tudhatnám a lányomat. Biztos vagyok benne, hogy ez a kis csapat nagyon sok embernek segítene abban, hogy legalább ennyire biztonságban és jó helyen tudja a gyermekét. Mert bármennyire is felnőttek, nagyon fiatalok még, szeretnénk őket szárnyaik bontogatása közben is maximális biztonságban tudni, és ez a csapat tökéletes segítség ehhez. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket. Aki őket választja maradéktalanul elégedett lesz.