Budapest legjobbjai!

Én világ életemben azt gondoltam, hogy mindent meg tudok oldani mások segítsége nélkül. Lehet, hogy azért is alakult ez így ki bennem, mert egyrészt már gyerekként erre voltam szoktatva, hiszen nem élhettünk nagy lábon, mivel anyagi nehézségeink voltak legtöbbször, így mindent magunknak kellett megteremteni, amiben csak lehetett egymásra számítottunk, másrészt pedig elég ügyesen is tudtam így lavírozni sok helyen, hiszen nagyon sok mindenhez értettem már húsz éves koromban, így kapós lettem a munka világában is. Aztán egyszer csak gondoltam egyet, és úgy döntöttem, hogy ha gyerekkoromban meg tudtam oldani, felnőttként sem lehet annyira nagy veszélye, hogy saját magamnak oldjam meg a feladataimat, így egyéni vállalkozó lettem.

Persze ezzel a mozdulatommal rá is léptem egy olyan útra, ami már bőven megmutatta számomra, hogy nem csak hogy szükségem van a segítségre, hanem iszonyatosan gyorsan és jól is haladok, ha jól válogatom meg a partnereket és igénybe veszem a szolgáltatásaikat. Most sem mondom, hogy túl sok dolgot szervezek ki mások feladatai közé, de például a termékfotózás és tárgyfotó készítés az, amit sosem próbálnék meg, hiszen nem csak hogy élethű és szépen bevilágított képeket nem tudok készíteni, de még csak annyira sem értek a termékfotó készítéshez, hogy azt tudjam mondani, hogy az új weboldalamra ideiglenesen jók lennének a képek.

Azt kell mondjam, hogy ha eddig nem is sikerült megtanulnom vagy megtapasztalnom azt, hogy a leginkább célravezető és a legnagyobb sikereket biztosító döntés az, hogy ha mindenki marad annál a feladatkörnél ami számára a legjobban megy, akkor most biztosan megtanította velem az élet. A fotodastudio.hu csapat ugyanis olyan profi képeket készített számomra az új oldalamhoz, ahonnan már rendelni is lehet a termékeim közül, hogy biztos vagyok benne, hogy mindenki maradéktalan és tökéletesen elégedett lenne azzal, hogy ha csak egyszer életében tudna ilyen képet készíteni a termékéről. Így aztán azt mondhatom, hogy Budapest legjobb termékfotó csapata a Fotoda, és aki velük dolgozik biztos hogy sikereket ér el a képeik segítségével, hiszen nincs kétség, ami a vevőben ébredne ha ránéz a képekre.